2013-ban a személyi jövedelem adóbevallást, adóbevallást magánszemélyek végezhetik önadózás útján vagy kérhetnek munkáltatójuktól adómegállapítást, amennyiben az vállalja. Önadózóként lehetőség van adónyilatkozatot tenni, az állami adóhatóság (NAV) közreműködésével egyszerűsített bevallást benyújtani, vagy az adóhatóság közreműködése nélkül elkészíteni a bevallást – amennyiben az érintett megfelel a törvényben előírt feltételeknek.
A 2013. évi személyi jövedelem adóbevallás elkészítésekor több határidőt kell figyelembe venni. Jogvesztő jellegük miatt fontos, hogy betartsuk ezeket, mert ha kicsúszunk az adott adóbevallási formára megadott határidőből, nem választhatjuk azt a módot.
Munkáltatói adómegállapítás választása esetén 2013-ban január 31-ig kellett szándékunkról nyilatkozatot tenni a munkáltatónak, az adókedvezmények igénybevételéhez kiadott kifizetői igazolásokat pedig március 20-ig kellett neki átadni. A munkáltatónak az adómegállapítást május 21-ig kell elkészítenie és eljuttatnia a munkavállalóhoz.
Ha az adónyilatkozatot választottuk, és megfeleltünk az ehhez előírt feltételeknek, a benyújtás határideje május 21. Az adóhatóság közreműködésével készített egyszerűsített bevallásról szóló kitöltött, aláírt nyilatkozatot a magánszemélyeknek február 15-ig kellett beküldeni. Ha az érintett az említett lehetőségekkel nem él vagy nem élhet, akkor az 1253-as számú nyomtatványon kell elkészítenie az adóbevallását és május 21-ig benyújtania.
Az egyéni vállalkozóknak és az áfafizetésére kötelezett magánszemélyeknek SZJA bevallásukat február 25-ig kellett leadni.
Vélemény, hozzászólás?